Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 Őrizd a megszerzett hagyományaidat

 

dinny.jpg

A Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és Kulturális Egyesület 2009. június óta működik. Olyan kis közösség alakította, akik dolgoznak, vagy dolgoztak, illetve voltak tagjai valamilyen kulturális és kertészeti csoportnak, munkahelynek. Célja, feladata, hogy kis városunkban társadalmi szervezetként elősegítse a vidék népművészeti hagyatékának, kertészeti, kertbaráti hagyományainak szellemi és tárgyi kulturális javainak a felkutatását. A hagyományőrzés, népművészet megismertetése, megőrzése, egy mezőgazdasági gyűjtemény létrehozása, bemutatása, rendezvények, fesztiválok szervezése, lebonyolítása, segítségnyújtás különféle művészeti csoportoknak. Kapcsolattartás határon kívül és határon belül.

     Az első nagy saját rendezvény 2010. május 15-én volt, amely reméljük, hogy a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és Kulturális Egyesület nevéhez fog fűződni, az I. Hajdúböszörményi Dísznövény és Ízek Fesztiválja. A finom ételek és a gyönyörű virágok elkülönülve, de még is egységet alkotva töltötték be városunk főterét. A rendezvény első nekifutásként kiállta a próbát. 2010. augusztus 14-én Hajdúdorogon a lecsófesztiválon készítettük el „ahogy mi szeretjük” lecsónkat. Ajándékkosárral köszönték meg első, sikeres részvételünket.

2011-ben hasonló sikerrel ismét megrendezésre került a II. Hajdúböszörményi Dísznövény és Ízek Fesztiválja, ahol első alkalommal hirdettük meg és adtuk ki a „Város Tortája címet”. A tortát felajánlottuk a szeptember 13-i város napján Polgármester Úrnak, melyet a kitüntetett és a meghívott vendégek kóstolhattak meg.

A fesztiválhoz mind a két alkalommal csatlakozott a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság és a Tegyünk Többet, Többen Egyesület szervezésében a "Ne légy kresztelen" és a "Mocorgó nap" családi vetélkedő, illetve az ez évi rendezvényünket színesítette a Bodzafesztivál, életmód nap is, Kupás Csilla szervezésében.

 

 

Nagy örömmel várjuk adójának 1 %-át az alábbi adószámra!

18998478-1-09

Köszönjük 

 

 

 

 

Versenykiírások, Tájékoztatók

2012.01.25

Versenykiírások (Főzőverseny, torta sütő és házi sütemény sütő verseny)

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Letölthető anyagok (Új) | Hozzászólások: 0

Jelentkezési lapok

2012.01.25

2012-es Hajdúböszörményi Dísznövény és Ízek fesztiváljának jelentkezési dokumentumai.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Letölthető anyagok (Új) | Hozzászólások: 0